Archive for the ‘Környezetvédelem’ Category

Mit is jelent a környezettudatosság?

környezettudatosság

Környezettudatosság

Az ember gyakran elfelejti, hogy szerves részét képzi a természetnek és az nem egyenlő azzal, hogy olykor kimegy az erdőbe sétálni egyet. A levegő, amit belélegzünk vagy éppenséggel az étel, ami elfogyasztásra kerül, nem említve a vizet, ami nélkül létezni sem tudnánk, mind onnan származik. Ezekkel a javakkal megéri okosan és a környezettudatosság jegyében bánni, hiszen egy zárt rendszerben élünk, ami sajnos véges erőforrásokkal rendelkezik. Ha gondolkodás nélkül használunk fel mindent, ahogy azt sajnos a modern kor embere teszi, akkor gyorsan komoly gondokkal kell majd szembenéznünk.

Az új generációt minden cselekedetünkkel megfosztjuk valami csodálatos dolognak a megtapasztalásától. Bár hatalmas hangsúlyt kapott mostanában a fenntartható fejlődés fogalomköre, de valójában csak üres frázisok puffogtatásáról van szó, hiszen a gazdaság malomkerekei megállíthatatlanul őrölnek és mindent felemésztenek maguk körül. A gyártósorok, a nap 24 órájában ontják magukból az egyszer használatos termékeket, amik rövid idő alatt a szemétben kötnek ki. Read the rest of this entry »

Miről szól a szennyvíztisztítás?

szennyvíztisztítás

Szennyvíztisztítás

Az ember és a környezet viszonya mostanában eléggé megromlott, amin érdemes lenne egy kicsit javítani, ha azt szeretnénk, hogy még sokáig ezen a bolygón éljünk egészségben. A mindennap tevékenységeink közben gyakran felhasználunk bizonyos erőforrásokat, amiket aztán más formában juttatunk vissza. Itt érdemel említést a szennyvíztisztítás. Mielőtt elmerülnénk ebbe, tisztázzuk, hogy az éltető folyadékot az ember nem képes visszatartani magában, ezért azt nem felhasználja, csak alkalmazza, majd ilyen vagy olyan formában, de visszajuttatja a természetbe.

Ezért alaptalanok azok a vádak, miszerint a lakossági vízfogyasztás hozzájárul a nagy aszályokhoz. Ez képtelenség, mert ami befolyik a lakásba, az hamarosan ki is fog jönni onnan, csak lehet bizonyos anyagokkal vegyítve. A szennyvíztisztítás feladata az lenne, hogy néhány komolyabb összetevőt, amilyenek a nitrogén, foszfor, egyéb szerves összetevők lecsökkentve legyenek a telepekre beérkező folyadékban. Read the rest of this entry »

Mi célt szolgálnak a környezetvédelmi szervezetek

környezetvédelmi szervezetek

Környezetvédelmi szervezetek

A bennünket körülvevő természet állapotának egészsége nagyon fontos. Sajnos a modern kor emberének ma már nem sokat jelent a fák, vizek, levegő tisztasága, jóléte egészen addig, amíg személyesen nem lesz érintett a dologban. A természettel való kapcsolatunk jelentősen leszűkült annyira, hogy jobbesetben hétvégenként elmegyünk kirándulni. Ez voltaképpen jóval bonyolultabb ennél, mert bármennyire nem veszünk róla tudomást, szerves részei vagyunk az élet körforgásának és ha valamilyen rendszer borul, az bizony ránk is hat.

Gondolhatnánk, hogy majd a környezetvédelmi szervezetek megoldják a problémákat. Mi az, ami életre hívta ezeket? A 80-as, 90-es évek nagyobb katasztrófái és a klímaváltozás egyre fenyegetőbb réme okozta a fordulópontot. A környezetvédelmi szervezetek azóta számukban eléggé megsokszorozódtak, de ezzel szemben azt kell látnunk, hogy érdemi lépések csak ritkán történnek. A különféle konferenciákon, amik szervezésre kerülnek, nagy vállalásokat tesznek bizonyos nemzetek és alapelveket fektetnek le, de eltelik 5-10 év és lényegi lépések mégsem foganatosuknak. Read the rest of this entry »

Környezetvédelmi pályázat fotovoltaikus rendszerek kialakítására

Óvjuk környezetünket!

Óvjuk környezetünket!

Az Új Széchenyi Terv fotovoltaikus rendszerek kialakítását támogató pályázatának célja a megújuló
energia alapú energiatermelés elterjesztése, az ezen energiaforrásokat
felhasználó, környezetvédelmi szempontból kiemelt fontosságú villamos energia
szerepének növelése, ezáltal a széndioxid-kibocsátás csökkentése.

Elsődleges célkitűzés a környezeti szempontok érvényesítése a gazdasági fejlődésben. A
megújuló energiaforrások nagyobb arányú felhasználása, a társadalom és a
környezet harmonikus viszonyának kialakítása elengedhetetlenül fontos mind a környezetvédelem,
mind a fenntartható fejlődés szempontjából. Magyarország a felhasznált energia
több mint 75%-át importálja. Read the rest of this entry »

Biokertészkedés probiotikus anyagokkal

Biokertészkedés

Biokertészkedés

Napjainkban és már régebben is népszerűnek számítottak azok a gyümölcsök, zöldségek, amelyek biokertészetből kerültek ki. Sokan azonban nem tudják megfizetni a biotermékek árát. Azonban, ha belegondolnak jobb választás az egészségük számára, mint a kényszerérett zöldség és gyümölcs. A biokertészkedés nemcsak a növénytermesztést jelenti. A biokertészkedés magába foglalja a komposztálás folyamatát is, ami a mikroorganizmusok gyorsütemű szaporodásával érhető el. Read the rest of this entry »

A komposztálás segítségével kerülheted a vegyszereket

Komposztálás

Komposztálás

Ha olyan szerencsés vagy, hogy meg tudod termelni saját magadnak a zöldségeket, gyümölcsöket, akkor meg tudod azt is oldani, hogy ne kelljen műtrágyákkal, vegyszerekkel szennyezni az ételeidet és persze a környezetedet sem. A komposztálás segítségével a legolcsóbb és a legjobb talajjavítót tudod előállítani, megtermelni és a növényeidet gondozni. Minden ételmaradékból, gyümölcs és zöldséghéjból, de még a kávézaccból is értékes anyagok nyerhetőek ki, csak ismerni kell a módját. Gyűjtsd őket külön, és a különféle kerti hulladékkal keverve hasznosíthatod őket. A komposztálás már azoknak is lehetséges, akiknek nincs rá elegendő helyük. Read the rest of this entry »

A természet megőrzése legyen elsődleges feladatunk

Fontos a természet óvása.

Fontos a természet óvása.

A Föld megannyi gyönyörű látványosságnak, tájnak és szürreálisan szép helynek ad otthont a felszínén. Fontos, hogy ezeket az idők végezetéig megőrizzük, hogy minél többen láthassák. A természet megőrzése az emberiség legfontosabb feladatai közé tartozik, sőt talán a legfontosabb az összes közül, hiszen a létezésünk elképzelhetetlen lenne zöldterületek nélkül.

A létezéshez szükséges oxigént a növények állítják elő. Növények nélkül még a legsportosabb ember sem élne pár percnél tovább. A természetet sajnos komolyan pusztítják és folyamatosan szűnnek meg az állatok természetes élőhelyei. Read the rest of this entry »

Környezetvédelem és tömegközlekedés

Mikor lesz részünk zöld közlekedésben?

Mikor lesz részünk zöld közlekedésben?

Európa nyugati részén az emberek sokkal környezettudatosabban élik a mindennapjaikat, mint pl. Magyarországon.

A tömegközlekedés kialakításában nagy szerepet kap a környezetvédelem. Tőlünk nyugatra sokkal fejlettebb tömegközlekedéssel találkozik az ember, ami még a legtöbbször olcsóbban is használható, mint Budapesten.

Fővárosunk közlekedését a zűrzavar, a bűz és a folyamatos dugók jellemzik. A magas benzin árak ellenére sem hajlandóak letenni a gépkocsit a budapestiek. A BKV bérletek és jegyek ára annyira drága, hogy nem érdemes letenni az autót.

A magas árak mögött nagyon elavult tömegközlekedési eszközök állnak az utasok rendelkezésére. A régi buszok használata és emellett a több százezernyi gépkocsi környezetvédelmi szempontból az egyik legélhetetlenebb európai nagyvárossá teszi Budapestet. Read the rest of this entry »

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás