Néha kezelésre szorul egy természetvédelmi terület

Néha kezelésre szorul egy természetvédelmi terület

természetvédelmi terület
Természetvédelmi terület

Az ember és a természet között nagyon szoros kapcsolat van, csak ezt sokan elfelejtik és igyekeznek magukat teljesen különálló személyként kezelni. Mindez rendben is volna egészen addig, amíg valaki nem a környezet által létrehozott levegőt vagy vizet venné magához. Az élethez teljesen nélkülözhetetlen elemek ugyanis a tájból származni, amit sokan igyekeznek nagy hévvel meghódítani, leigázni. A jelenlegi gazdaság egyik fő célja, hogy minél nagyobb mértékben aknázza ki a rendelkezésére álló nyersanyag potenciált, függetlenül attól, hogy az egy természetvédelmi terület védettsége alá esik-e vagy sem.

Sajnos ennek megvannak azok a hátrányai, hogy alapjaiban lesz felborítva az ökoszisztéma működése, ami kellemetlen visszahatásokat indít el. Egy nagyon személetes példa erre az erdőirtás. A fokozott vágások helyett inkább a teljes terület letarolása mellett döntenek az illetékesek, majd jönnek a problémák. Főként a lejtőoldalakban, a növényzet hiánya miatt gyorsan lefolyó csapadék minden elmos, ami az útjába kerül.

Kialakulnak a sárfolyások, földcsuszamlások. Mindez megelőzhető lenne, ha nem a kapzsiság uralkodna. Gyakran az sem állítja meg a láncfűrészeket, ha egy természetvédelmi terület kerül a látómezőbe. Sajnos ezekből így is túl kevés van, ugyanis ezek képtelenek ellátni azt a fontos feladatot, amit elvárnánk. Hogyan működnek ezek a gyakran törvényi védelem alá eső részek? Sokan azt hihetik, hogy egy természetvédelmi terület teljesen érinthetetlen, pedig ez nem mindig van így. Olykor megengedett némi beavatkozás, az állapotmegőrzés érdekében.

A legeltetés, kaszálás hiányában, például a rétek gyorsan elbokrosodnának, a tavak, csatornák a kotorás hiányában feliszapolódnak. Egy természetvédelmi terület képes arra, hogy a jövő generációi számára megőrizzen olyan fajokat, amik amúgy, a fokozott zavarás hatására, élőhelyeik megszűnése miatt gyorsan eltűnnének, mert egyedül csak az ideális környezetben képesek túlélni. Országos szinten több természetvédelmi terület található, ami méltó a figyelmünkre. Ismerjük meg ezeket behatóan!

Author Image
admin

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás