Kifogyhatatlan potenciállal bír a szélenergia

szélenergia

Szélenergia

A mindennapi életünket gyakran már el sem tudjuk képzelni bizonyos eszközök nélkül. Legyen az egy televízió, mobiltelefon, netán valamilyen konyhai robotgép, amit rendszeresen alkalmazunk, ahhoz, hogy működésbe lendülhessen, szükség van áramra. Ezt az energiát pedig valamilyen formában muszáj előállítanunk. Erre többféle módszer létezik. A legtöbben nem is foglalkoznak ezzel a feladattal, mert a központi hálózatnak köszönhetően, elég csak rákapcsolódni arra és mindig garantált a kellő mennyiség. A vezetékekbe azonban valamilyen módon bele kell juttatni az elektromosságot.

A szélenergia egy olyan jól ismert alternatíva, ami egyre felkapottabbá válik. A fosszilis hordozók égetésével szemben, ebből szinte folyamatosan nyerhetünk ki tiszta, szennyezőanyagoktól mentes és viszonylag nagy mennyiséget. Sokan kételkedve állnak a szélenergia előtt, ugyanis úgy vélik, hogy az károsan hat az élővilág bizonyos elemeire. Itt főként a madarakat szokták szem előtt tartani, amik gyakran nagy rajban repülnek neki a turbináknak és pusztulnak el. Valójában ez kiküszöbölhető problémakör.

Továbbá az alkatrészek előállítása, szállítása szintén gyakran jelentős mennyiségű nyersanyag felhasználását jelenti, de valahol muszáj elkezdeni az átállást. A szélenergia egy olyan potenciális forrás, ami sosem fogy ki. Bár vannak olyan vidékek, ahol gyakran szélcsendes idő mutatkozik, valójában néhány 10 méter magasan mindig van bizonyos mértékű légmozgás. A hatékonyság olykor a méretektől és gyorsaságtól, turbina sűrűségtől függ.

Ezért van az, hogy bizonyos esetekben hatalmas erőmű farmok kiépítésével igyekeznek eredményessé tenni a szélenergia termelését. A fő probléma, mint oly sok esetben, itt is a szállítás, ugyanis nem ott történik meg közvetlenül az előállítás, ahol felhasználásra kerül az energia, hanem gyakran több 10 vagy 100 kilométerrel arrébb. Arra is kínálkozik esély, hogy kis léptékben, családi ház szintjén történjen meg a szélenergia hasznosítása, bizonyos technikai elemek felhasználásával. Érdemes ebbe a témába jobban elmélyedni.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás